|
A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése szerint a csődbe ment MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) ügyfele által külföldön okozott kárt a MABISZ, mint ún. Nemzeti Iroda nem az ügyfél, hanem a MÁV Biztosító Egyesület helyett fizette meg - mondta Kovács Kázmér ügyvéd sajtótájékoztatón szerdán Budapesten

|
|
Bővebben...
|
|
1986. óta foglalkozunk balesetben megsérült emberek sorsával. Az ez idő alatt szerzett tapasztalatok alapján érzékeltük és látjuk, hogy a családok baleset miatt tönkrementek, ezért 2007.-ben elhatároztuk, hogy az adók 1%-nak az összegyűjtésével és az adományozók segítségével függetlenül a balesetben betöltött szereptől valamennyi nagyon súlyos sérültnek, és elhalálozás esetén azok hozzátartozóinak a rászoruló családok érdekeinek figyelembe vételével segítségnyújtás megszervezésében segédkezzünk.

|
|
Bővebben...
|
|
|
Tavaly 9 százalékkal kevesebb személyi sérüléses közlekedési baleset történt a közutakon, mint 2009-ben; a halálos balesetek száma 14 százalékkal, a súlyos sérüléssel járóké 11 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

|
|
Bővebben...
|
|
A biztonságos közlekedés mindannyiunk számára fontos, ahogy abban is mindnyájunknak szerepe van, mennyire biztonságosak az útjaink. Bár számos hathatós intézkedésre került sor a közlekedésbiztonság terén, a közúti balesetek száma továbbra is elfogadhatatlanul magas az Európai Unióban: évente 1,3 millió baleset történik, ezek mérlege pedig 43 000 haláleset és 1,7 millió sérülés. Elfogadott tény, hogy a halálos balesetek elsődleges oka a közlekedők helytelen magatartása: a gyorshajtás, a szeszes ital vagy drogfogyasztás, a kialvatlanság, a biztonsági öv vagy bukósisak használatának elhanyagolása stb.

|
|
Bővebben...
|
|
|